Interjú Tasnádi Csabával, a De mi lett a nővel? rendezőjével
De mi lett a nővel? – Tasnádi Csabával az örök kérdésről beszélgetett Dzsubák Tamás a kultura.hu-n
Mikor látta először ezt a darabot?
Az ősbemutató a győri Padlásszínházban volt, 1997-ben. Én a születése után viszonylag hamar láttam, és annyira szerettem, hogy amikor nem sokkal később a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója lettem, már az első évadomban meghívtam bérletes előadásnak a Krúdy kamaraszínpadra. Gyabronka József, Honti György és Horváth Lajos Ottó volt benne a három szereplő.
Azóta is a szívem csücske ez a darab, és hálás vagyok a sorsnak és persze Szabó Ágnesnek, a Gózon Gyula Kamaraszínház igazgatónőjének, hogy megkérdezte tőlem: a mostani helyzetben, amikor a színházuk a rekonstrukció miatt otthontalan, és különböző befogadóképességű térben van lehetőségük játszani, mit gondolok, milyen kamarajellegű darabot érdemes színre vinniük. Elsőként ez a Csehov-novellafüzér jutott eszembe, amit Kiss Csaba kitűnően dramatizált. Csehov varázslatos női alakokat írt meg a drámáiban: egyszerre nagyon szerethető és ellenszenves figurákat. Mindegyik megérthető, esendő, kritizálható a bonyolultságában szinte megfejthetetlen emberi mélysége miatt. A nagy orosz drámaköltő novellistaként is megcsillogtatta fantasztikus lélekbúvár képességét.
Ez a darab rajta volt a bakancslistáján?
Nincs színházi bakancslistám. A színházat egyszerűen szeretni kell csinálni, és addig nem nyugodni, amíg a darab fel nem kelti az érdeklődésedet, és meg nem leled benne az örömforrásodat. Számomra nincs kedvelt vagy vágyott rendezés: az anyagot addig kell formálni, amíg meg nem szereted, amíg örömet nem tud szerezni. Persze nemcsak magunknak, hanem a játszó színészeknek és legfőképpen a közönségnek. Minden egyes darabra alkotásként kell tekinteni: megmunkálandó tárgyként kell kezelni, amiből jó esetben valami egyszeri és megismételhetetlen alkotás, műtárgy születik. Mindenevő vagyok, műfajtól függetlenül bármit szívesen rendezek. Legyen az tragédia vagy vígjáték, zenés előadás vagy gyerekdarab. Mindegyikre szüksége van a befogadónak.