2018. szeptember

Valamit susogni kezdett
nekem a nyelv itt az erdő alatt,
de mint aki gondűző tisztásra ér,
ostobán elhallgatott.
És most itt jössz mellettem
életed súlyos árnyaival,
beszélsz a halál előtt
s beszél előtted ő is,
oly végső szavakkal,
mintha én kérném meg a kezedet
törvényes ég alatt.
Némák a fák. Némák a vakondtúrások.
Megcsap a mohás gyökerek
korhadásos illata nemtelenül.
Most kellene ismét istent is megszégyenítő
vigasz a számba, vagy orgyilkos remény,
de a mostoha nyelv nem súg, nem segít nekem,
valahol már a föld alatt bújkál
világot vesztett sötétségben.