2012. december

Hiába már, a mennyből nem jön angyal,
nem hirdet semmit, még pontos időt sem,
s ha kiált is, csak ugratni akar,
talán azért, mert sose hittünk benne.
Így maradunk hát jól egymásba zártan,
megakadt, felfüggesztett mozdulatokkal,
mintha a fa alatt keresnénk valamit…
Az énekbe megint belesír anyám,
a karácsonyt a kötényébe törli,
a padló fölé emelkedik s kérlel,
hogy rugaszkodjam mellé egy kicsit.
Apám duzzog, én meg tamáskodom,
de ő lebeg s korhol szerelmesen…
Az életembe majdnem belehalt.
Az életébe majdnem belehaltam.
Peres felek és egyformák vagyunk,
s én lendülnék, de túl dühös vagyok.
Hirtelen mégis vad szárnycsattogás zúg!
Anyám, mi ez? Edénycsörömpölés?
Vagy énbennem a lelkiismeret
vergődik, mint egy fuldokló gyerek?!