2013. október

Az alattunk rohadó dolog éltet.

Nem értem a ti logikátokat.
Nem értem a kilégzéseteket,
Hogy is lehet egyazon levegőből
Kikalapálni egy ilyen öreg
Párát, és az mért marad üvegen?
Azt mondtátok, enyém lesz az üveggyár.

Láttam fotókon: lelkesedtetek.
Láttam fotókon: összetörtetek.
Fél füllel már hallottam, hogy citáltok
Engemet, a tízéves gyereket,
És azt mondtátok: enyém a jövő,
Értem lelkesedtek és törtök össze.

És most nem értem az öreg beszédet,
Hogy verhet ez ma is hullámokat
Az üvegtáblán, ami képtelen
Alólatok kiúszni, mert ti úsztok;
Első vagyok, aki meg tudja tenni,
Hogy ne értse, mit magatokkal hoztok.

Az urbánus az egy városlakó?
A népi az egy ornamentika?
Kezetekben szitokszó lett a város?
Kezetekben szitokszó lett a nép?
Megszabtátok, hány állítmány a mondat?
Megmondtátok, mit gondoljon a vers?

Nem te voltál? Akkor te? Vagy te sem?
És te mit tettél? Nyakkendőt kötöttél?
És te tartottad a nyakad? Te nézted?
Hogy lett a nyugatból újra enyészet?
Megmondod, hogy melyik mozdulatod
Gondolt rám, és mi volt a gondolat?

Átírtad a törvényt? Te újat írtál?
Többség, kisebbség voltál, abból éltél?
Nagyobb akartál lenni a nagyobbnál,
Ezért írtál a hazádról? Nocsak.
Megmondod, hogy melyik mozdulatod
Gondolt rám, és mi volt a gondolat?

Hiba volt, hogy nem szóltam, de ütött,
Ütött egyet rajtam is az idő:
Öszülök – amit ti nem mertetek.
Szálanként őszülök. Tudjátok-e,
Milyen érzés a rend szerint haladni,
És nem tapadni, tapadni, tapadni?

Kineveztetek folytonos jelennek
Néhány évtizedet – de ez a múlt,
Éppen ez ellen szálltatok a síkra.
Zászlótokon az én gyerekkori
Fotóm volt! És hosszú lett a triumphus,
És én felnőttem az ünnep alatt,

És most kérem: öregedjetek hozzá
Halottaitokhoz, akik nemes
Háborúban álltak tiveletek;
Tudjátok meg: őket éltetitek,
S nem élnének, ha ti elhallgatnátok.
Megbecsülnénk titeket mint kiváló,

Bölcs és győztes és komoly katonákat.