2016. február

„Visszatöbbénem!” Könnyek, sértések.
Meg két üveg tormáscékla. Négyszáz
kilométerre aznap a vonattal.
Sivár albérlet. Harmincévesen.

Nem hívtalak. Ezt tudtad. Nem hívtál.
Ez várható volt. Azok után. Kétségek
kizárva. Hat év. Ennyi. Volt. Üres
hétvége. Kávé, cigaretta.  Csoszogás

a fürdőtől a konyháig. Le sörért. Vissza.
Három nap. Hívjalak? Ne. Hívjalakne!
Vajon mit csinálsz? Mit csinálok? Jó
volna valakinek a „bőre tónusa”.

Fölöttem papucsosan klappol egy nő.
Verset írok. Zihálását majd éjjel hallani.
Verset írok! A vékony paneleken áthallatszik.
Mit nem adnék most ázott-szamóca melledért!