2016. március

persze megértem jó leszek persze
nem akarok gondot okozni senkinek
elnézést ha mégis vagy ha mégse
megfordítanám ha még meg lehet
tudom a tökéletességet még vágyni is hiba
de mivel saját képmására teremtett…
belátom: ez az út visz a pokol bugyraiba
s hogy el kell s el is fogadom a rendet
úgy van: gyakran nem gondolkodom logikusan
vak vagyok és öntelt sokat unatkozom
nem látnám a dolgokat ilyen tragikusan
ha erőt vennék végre egyszer magamon
mert annyi kincsem van miket nem becsülök
és hajlamos vagyok elfeledni a jót
a pocsolyákat nem kerülöm: beléjük csücsülök
s gyakran a magam hasznára forgatom a szót
illetlen vagyok és határokat nem tisztelek
nem bírok hétköznapi lenni ha kéne
nevetséges hogy még mindig ugyanaz a kisgyerek
vagyok mint tizenkilenc éve
szabálytalanságaimnak semmi hasznuk
nehéz elviselni azt a sok apró hibát
érdekesek persze néha de ha kimondjuk
végre az igazat: fárasztóak egy életen át
tudom: oda kellene figyelnem magamra
hogy ne csak magamra figyeljek folyton
persze-persze és oda egy-két szavamra
nem árthat meg az a kis önkontroll
tulajdonképpen mit képzelek én magamról:
isten vagyok zseni vagy próféta talán?
én is csak szénből, aminosavakból…
és én sem tudhatom holnap rám mi vár
tudd meg (tudom): nem vagy a magadé
játszhatsz magaddal de a kütyüt el ne rontsad
az élet – vedd úgy – haladék
s ha bármi vagy is, bármi jó, fentről nézve roncs vagy