2016. szeptember

Egy kéz miatt, egy kéz miatt
testemben milyen tűz riadt,

micsoda véges-végtelen
száguldó lázas gyötrelem,

milyen robbanva lüktető,
galaktikamagbéli hő,

hogy el nem hagyhat soha már
ez a pulzáló vad sugár.

Pedig hová lett az a kéz,
új s új lángot gyújtani kész,

az engedelmes és merész,
hová az az ölelkezés?

Mit adnék érte, lelkemet,
csak érintene újra meg,

csak kezdenének játszani
ujjaimmal az ujjai!

Azok az édes hajlatok!
Öblötökbe fogadtatok,

ringattátok szelíd vizen
vihartépett vándor kezem,

lazultatok, feszültetek,
s az ujjbegyek, az ujjbegyek,

ahogy moccantak, láng fakadt
bőröd alatt, bőröm alatt.

Hogy elvirágzott az a láng,
a gyönyörben közös ruhánk,

mennyire mezítelenül
maradtam végül egyedül.

Ha szégyen is, nem szégyelem,
úgy állok itt mezítelen,

mint olajfáklya, éjen át
sugárzom ujjad láng-nyomát.