A hónap versét ajánlja:

     Dr. Fehér Ildikó
   kurátor-színművész

Áprily Lajos

Tavasz a házsongárdi temetőben
Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének

A tavasz jött parttalan időben 
s megállt a házsongárdi temetőben. 
Én tört kövön és porladó kereszten 
Aletta van der Maet nevét kerestem. 
Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom, 
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom. 
De a vasárnap délutáni csendben 
nagyon dalolt a név zenéje bennem. 
S amíg dalolt, a századokba néztem 
s a holt professzor szellemét idéztem, 
akinek egyszer meleg lett a vére 
Aletta van der Maet meleg nevére. 
Ha jött a harcok lázadó sötétje, 
fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje. 
S a dallamot karral kisérve halkan, 
napsugaras nyugat dalolt a dalban, 
hol a sötétség tenger-árja ellen 
ragyogó gátat épített a szellem. 
Aletta van der Maet nevét susogta, 
mikor a béke bús szemét lefogta. 
S mikor a hálátlan világ temette, 
Aletta búja jajgatott felette, 
míg dörgő fenséggel búgott le rája 
a kálvinista templom orgonája. 
Aztán a dal visszhangját vesztve, félve 
belenémult a hervadásba, télbe. 
Gyámoltalan nő – szól a régi fáma – 
urát keresve, sírba ment utána… 
A fényben, fenn a házsongárdi csendben 
tovább dalolt a név zenéje bennem. 
S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem, 
egyetlen könny, hogy azt a dallamot 
Aletta van der Maet-nak megköszönjem.